Publikálás

Hol publikáljunk?

A Kar számára kiemelten fontos a nemzetközileg elismert, magas rangú fórumokon való publikálás, ezen keresztül is meg tudjuk mutatni vezető szerepünket a hazai kutatás-fejlesztés területén. Pillanatnyilag a folyóirat publikációk elismertsége a hazai és nemzetközi tudományértékelő rendszerekben sokkal magasabb, mint a konferenciacikkeké. Ugyanakkor a konferenciapublikációk is fontosak, a közösséggel való személyes találkozás ad lehetőséget új együttműködés, közös projektek születésének.A tudományos eredményekkel ennek megfelelően célszerű elsőként magasan rangsorolt, magas impakt faktorral rendelkező folyóiratot megcélozni. Sikertelen próbálkozás esetén a cikket még mindig tovább lehet küldeni más irányba, de a tapasztalat azt mutatja, hogy a kutatók sokszor alulértékelik saját munkájukat. Pár hasznos link a folyóiratok minőségének ellenőrzésére:

  • Journal Citation Reports – Az impakt faktorok hivatalos fellelhetősége. Az is az újság itt elérhető profilján tekinthető meg, hogy a WoS értékelése szerint melyik kvartilisbe (Q1-Q4) tartozik a lap. Előfizetést igényel, csak egyetemi hálózaton keresztül érhető el.
  • Scimago Journal & Country Rank – A legnépszerűbb előfiztés nélkül elérhető folyóirat értékelő és rangsoroló oldal. Szintén kvartilis szerint rangsorol (Q1-Q4), de vigyázat, ez a rangsor nem egyezik meg a WoS rangsorával. Bizonyos helyeken (pl. MTMT) a Scimago rangsorát, máshol (pl. MTA) a WoS rangsorát használják.
  • The Nature Index journals – A Nature index folyóiratok képviselik a legmagasabb szintet a tudományértékelésben. Sajnos a Kar szakterületein kevés releváns van köztük, de ha valakinek sikerül egy itteni lapban lehozni egy cikket, annak komoly hír értéke van, óriásit lendít a Kar megítélésén.

A folyóiratok körében az utóbbi időben egyre népszerűbb az Open Access modell, melyben a hagyományos modellel szemben a cikk publikálásárt kell fizetni, az eléréséért nem. Az Egyetem nagy értékű szakirodalmi kosarában számtalan OA publikálási lehetőség van, köztük a legnagyobb kiadók népszerű folyóirataival is. Túlnyomó részük korlátlan, azaz minden BME-s affiliációval publikált cikk automatikusan ingyenesen jelenik meg, kisebbik részük (pl. az IEEE folyóiratok) pedig éves kvótát szabnak meg az egyetemi OA cikkekre. Érdemes élni ezekkel a lehetőségekkel, hiszen az OA cikkek jóval nagyobb láthatósággal rendelkeznek, sokkal több kutatóhoz eljutnak. Az egyetemi előfizetésben foglalt OA folyóiratok aktuális listája az alábbi linken érhető el:

Érdemes megemlíteni, hogy a gyors átfutási idő miatt közkedvelt MDPI publikációk megítélése rendkívül megosztó, a tudományos közösség egy része már-már predátorként tekint a kiadó minden folyóiratára, holott vannak közöttük magasra rangsorolt, Q1-es lapok is. Figyelembe kell venni, hogy pályázatok elbírálásánál a zsűri bizonyos része ezeket a cikkeket esetleg kisebb súllyal/értékkel veszi számításba.

A szakmai közösség bizonyos konferenciacikkeket sokszor értékesebbnek tart, mint a folyóiratokat, de el kell fogadnunk, hogy ezt nem minden plénum ismeri el. Ennek egyik oka, hogy a konferenciák minőségének mérésére nincs olyan elterjedten használt mérőszám, mint a folyóiratoknál az impakt faktor vagy a kvartilis. Mindemellett vannak oldalak, ahol ellenőrizhetjük a megcélzott konferencia elismertségét, beküldés előtt érdemes vetni rá egy pillantást:

A publikációs listák karbantartása

A Kar minden kutatója számára kötelező a megjelent publikációk adatainak pontos rögzítése az MTMT rendszerbe. Az itt nem szereplő eredmények nem fognak megjelenni az intézményi lekérdezésekben, a Kar szempontjából olyan, mintha nem is léteznének. A cikkek precíz rögzítéséhez hozzá tartozik a munkahely megjelölése is, egyenként a cikk összes szerzőjére, melyet az MTMT sajnos nem végez el automatikusan. Az alább részletezett affiliációs protokoll szerint az Egyetem és a Tanszék megjelölése munkahelyként minden Kari alkalmazásban lévő kolléga és hallgató számára kötelező előírás, ezen felül természetesen további (akár külső) munkahelyek is rögzíthetők.A rangsoroló szervezetek a publikációs adatokat a Scopus és a WoS adatbázisokból gyűjtik ki, ezért nem árt néha ránézni, hogy ott a helyes intézménnyel, a helyes szerzővel jelenik-e meg minden fontos publikáció. A Scopus és a WoS rekordok karbantartása ugyanakkor nem elvárás, keressük a Kari szintű megoldást az MTMT-vel való automatikus összehangolásra. (Ezen adatbázisok előfizetést igényelnek, csak BME-s hálózaton keresztül érhetők el.)

Affiliációs protokoll

Nem mindegy, hogy a szerzők munkahelye milyen formában került fel a cikkekre. Fontos, hogy a rangsoroló szervezetek automatái a megadott affiliáció alapján egyértelműen be tudják azonosítani az egyetemet, e nélkül a cikk nem erősíti a rangsorban az egyetemet.A publikáción meg kell adni a szerző egyetemen belüli tanszékének hivatalos, teljes nevét, ezt követően amennyiben lehetséges, az intézet VAGY a kar hivatalos, teljes nevét, végül az egyetem hivatalos, teljes nevét. Ha nincs elég hely, a Kar neve elhagyható, a többi komponens nem. Példa:Department of Networked Systems and Services, Budapest University of Technology and Economics, Műegyetem rkp. 3., H-1111 Budapest, Hungary.A protokoll részletes leírása megtalálható az alábbi dokumentumban:

Köszönőszövegek

A különféle kutatási és ösztöndíj pályázatok többsége megköveteli, hogy a támogatás eredményeképp létrejött publikációkon egy kötött tartalmú köszönőszöveg is megjelenjen. Ennek elhelyezése a kiadó által használt dokumentumsablon függvényében történhet az első oldalon (tipikusan lábjegyzetként), vagy az utolsó oldalon különálló (pl. “Acknowledgement” című) fejezetként. A kari közösség számra legrelevánsabb projektek köszönő szövegei az alábbiak:

  • OTKA:
    „This work was supported by the OTKA X-XXXXXX grant.”
  • ÚNKP:
    „Supported by the «Pályázott_ösztöndíj_pályázati_kódja» New National Excellence Program of the Ministry for Innovation and Technology from the source of the National Research, Development and Innovation Fund.”
  • Bolyai:
    „This work was supported by the János Bolyai Research Scholarship of the Hungarian Academy of Sciences.”
  • TKP2021-NVA:
    „The research reported in this paper is part of project no. BME-NVA-02, implemented with the support provided by the Ministry of Innovation and Technology of Hungary from the National Research, Development and Innovation Fund, financed under the TKP2021 funding scheme.”
  • TKP2021-EGA:
    „This research was funded by the National Research, Development, and Innovation Fund of Hungary under Grant TKP2021-EGA-02.”
  • MI Nemzeti Laboratórium:
    „The research presented in this paper was supported by the Ministry of Innovation and Technology and the National Research, Development and Innovation Office within the framework of the Artificial Intelligence National Laboratory Programme.”
  • Kvantum Nemzeti Laboratórium:
    „The research presented in this paper was supported by the Ministry of Innovation and Technology and the National Research, Development and Innovation Office within the framework of the Quantum Information National Laboratory Programme.”