Az ÚNKP 2017 pályázat keretében támogatott munkánk célja a rendszerinercia meghatározási módszerének kialakítása, a megújuló energiaforrásokat hasznosító termelőegységek és energiatárolók lehetséges szerepének kidolgozása, valamint a szinkronjáró rendszerek közötti teherelosztás elemzése az új inercia kritériumok ismeretében. A MAVIR Zrt. mint hazai rendszerirányító három egymásra épülő fázisból álló kutatási együttműködés keretében épített csoportunk munkájára a rendszerstabilitás kérdéskörében. Elsőként a szabályzati fejlesztésekhez fogalmaztunk meg javaslatokat, majd a valós idejű rendszerfigyelésben is alkalmazható közvetlen stabilitásvizsgálati módszerre tettünk javaslatot, végezetül pedig a forgó tömeg és a vele kapcsolatban álló üzemi paraméterek becslésére alkalmas kísérleti rendszert fejlesztettünk statikus adatokra építve.
Az E.ON-nal együttműködésben indult Lendület kutatásunk egy állapotbecslésre épülő moduláris eszközrendszer kifejlesztésével ahhoz kíván hozzájárulni, hogy a lakossági ügyfeleket kiszolgáló több, mint 80 000 km-nyi, alacsony automatizáltságú villamosenergia-hálózatot a jövő kihívásainak megfelelő, okos megoldásokkal felszerelt, innovatív, rugalmas és modern hálózattá alakítsák át.
Elosztói társaságok megbízásából készített munkáink során modellezéssel, szimulációval, üzleti modellek kidolgozásával és költség-haszon elemzésekkel törekszünk minél teljesebb képet nyújtani az átalakuló szektor jövőképéről. Az elmúlt években többek között hálózatfejlesztési stratégiák, energiatárolásban rejlő üzleti lehetőségek, az elektromobilitás potenciálja, a mikrogridek szolgáltatásai vagy a megújuló energiaforrásokra alapozó szigetüzemű energiaellátás területén dolgoztunk együtt hazai partnereinkkel.